Megvannak a részletek: jön a nyugdíjasoknak szóló 30 ezer forintos élelmiszer-utalvány

Zsigó Róbert államtitkár ismertetése szerint az utalvány papír alapú lesz, többféle címletben bocsátják ki, és ősszel postai úton kézbesítik az érintetteknek.

Kilenc évvel korábban, mint amit valószínűnek tartanak jelenlegi tudásuk szerint.
A magyar munkavállalók átlagosan 57 éves korukban szeretnének nyugdíjba vonulni, 9 évvel korábban, mint amit valószínűnek tartanak jelenlegi tudásuk szerint – derül ki a Groupama Biztosító megbízásából készült kutatásból, amelyről az MTI-t csütörtökön tájékoztatták.
A közleményben kiemelték: bőséges vagy legalább kényelmes életre a 18-65 év közöttiek csupán 13 százaléka számít, míg csaknem 60 százalék azt gondolja, hogy igényeihez képes szűkösen vagy egyáltalán nem lesz elegendő a jövedelme nyugdíjas éveiben. A nyugdíjas élet tervei között nem szerepelnek hatalmas kiadásokat jelentő tételek, a bakancslistás külföldi utazások például nem kerültek be a legfontosabb célok közé – állapította meg a felmérés. A család támogatása, az unokákkal együtt töltött idő, belföldi utazás, egészséges táplálkozás a legfontosabb,
A válaszokból az is kiderült, hogy az emberek várakozása szerint az állami nyugdíj összege a nyugdíj előtti jövedelmük alig több mint felét (53 százalék) fogja kitenni. Az időskori jövedelem kiegészítését minden negyedik megkérdezett a nyugdíj melletti munkavállalással tervezi. A magyarok 21 százaléka nyugdíjcélú, míg 19 százalékuk egyéb megtakarításból tervezi kiegészíteni állami nyugdíját. A felmérés alapján minden negyedik aktív felnőtt rendelkezik valamilyen nyugdíjcélú megtakarítással, és ezt a takarékosságot átlagosan 34 éves korukban kezdték el.
A kutatásban részt vevőknél leginkább az anyagi bizonytalanság motiválta a takarékoskodás megkezdését, első helyeken említették például, hogy megtapasztalták a saját környezetükben, hogy milyen kevés az állami nyugdíj, vagy hogy
A megkérdezettek negyede lehetségesnek tartja, minden tizedik válaszadó pedig azt nyilatkozta, hogy várhatóan bele is vág a közeljövőben egy nyugdíjmegtakarításba. Még többen vannak azonban azok, akiket valamilyen vonzó ajánlat gondolkoztatna el. A válaszadókat motiválná a szokásos befektetésekhez képest kedvezőbb hozam, és egy olyan lehetőség (57 százalékban), ahol nem kellene minden hónapban fixen befizetni ugyanazt az összeget. A felmérést az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. 2021. októberében készítette. Az 1000 fős válaszadói minta reprezentatív a magyar lakosságra nem, korcsoport, végzettség, lakóhelytípus és régió alapján.
(MTI)
Nyitókép: MTI Fotó: Mónus Márton